McDonald's és egyéb gyorséttermek

...

Ma nem voltam suliban. Helyesbítek, ma se voltam suliban, valamiért két pedikür között nem volt kedvem hozzá, de attól nem tartok, hogy emiatt csúnyán néznének rám. Amúgy se tudnának, szóval mindegy. A limóban ülve épp az egyik "barátnőmmel" ecsetelem, hogy mit is csináljunk ma, de nekem most úgy semmihez nincs kedvem, így ezt beszélem serényen, vagyis próbálom vele megértetni. Néha irritál, hogy szinte levegőt se akarnak venni nélkülem, hisz nem fenyegetem őket semmivel, nekem bőven elég annyi, hogy akkor vannak ott, amikor kellenek, ezen kívül nem érdekel, ki, mit, mikor, hol és kivel csinál. Magányügy. Nekem is van, bár manapság egyre ritkábban, valaki mindig mindent tud, ami egyáltalán nem tetszik, szóval most a delikvenst kajtatom.
- Jake, álljon meg.
Parancsolok a sofőrre, ahogy a McDonald's előtt haladunk el. Igen, Cassidy Moore most hamburgert fog enni, mert legyen bármilyen meglepő is, én szeretem. Kivételesen, ahelyett, hogy a sofőrt küldeném be érte, magam megyek. Mihelyst kilépek a kocsiból, pár tekintet rám szegeződik, de már megtanultam ignorálni őket. Mondhatni, hozzá szoktam, hogy mindig megbámulnak, sőt van mikor el is várom. Főként ezért nem jelenhetek meg akárhogy, ezért kifogástalan mindig a külsőm, ahogy most is, így csak egy magabiztos mosolyt csalnak ki belőlem.
Belépve a mosolyom még nagyobb lesz, mikor is meglátom a töri tanárt. Igen, Jeffrey. Na jó, ne tessék félreérteni, nem mindenkinek jegyzem meg a nevét, de ez a pasi....
- Jó estét! Csak így egyedül?
Megyek is oda hozzá, miután elkértem a hamburgerem. A mosolyom levakarhatatlan, még ha lehet haragszik is rám a másik, mert nélkülöznie kellett az óráján.

Van egy olyan gyanúm, hogy egy darabig itt leszek, de semmi baj, Jaket azért fizetjük, hogy várjon, ha kell meg vigyen oda, ahová szeretném. De hát itt az alkalom. Oké, tény, hogy bejön nekem a tanár úr, ezt rajta kívül vélhetőleg mindenki más is tudja. Na, igen... rajta kívül. De ezzel sincs gondom, sose szerettem az egyszerű dolgokat...
- Ó, ugyan már, még pár nap, és le sem bírod majd vakarni magadról az embereket.
Mosolygok rá biztatóan, miközben le is ülök vele szembe. Tényleg, valamiért mindig elfelejtem, hogy tegezhetem is, jó talán azért, mert eddig nem nagyon futottunk össze termen kívül, sőt... néha még a teremben sem, ami annyit tesz, hogy link módon nem mentem be. Persze, csak mert halaszthatatlan dolgaim voltak, amikről sajnos én nem tehetek, mint mondjuk ma is. Nem hiába töltöttem fél napom a szépségszalonban, holnap díjátadóra megyek.
- De csak ma. Apám megint kapott egy díjat, és holnap díjátadóra megyek. Anyámnak meg heppje, hogy ne legyen rajtam hiba.
Mosolyodok el halványan, majd sóhajtok, miközben a vállam is megvonom, mert igen, képes vagyok ennyi mindent csinálni egyszerre. Nő vagyok.
- Hamburger.
Lóbálom meg előtte a zacskót, és úgy mosolygok rá, mintha szabályt szegnék. Voltaképp meg is szegem, anyám kinyír, ha megtudja, hogy ilyesmivel szennyezem magam.
- Viszont ennek a helynek még csak a közelében se láttál, oké? Nem szeretném, ha valami olyan pletyka terjedne rólam, hogy elhízok, vagy ilyesmi.
Forgatom meg a szemem, mert az életemmel jár, hogy ezekre is figyelnem kell. Rossz akaróim mindig is voltak, és lesznek is, csak hogy én nem törődök velük.
- Na, és? Mit írogatsz? Bulizni voltál már?

Egy biztos, a pasi nem valami bőbeszédű, bezzeg mikor a Spanyol megszállásról, vagy miről van szó. Oké, szeretem én a törit meg minden, de ennyi szám, meg ennyi név, meg ennyi hely... hát ki jegyzi ezt meg? Mindenesetre, én lelkesen szoktam imitálni a figyelést, mert igen, nekem az is megy, mármint az imitálás, és még sok más is, na de... ezt inkább hagyjuk.
- Addigra szerintem Tífuszt kapok, vagy csak simán beteg leszek.
Vázolom fel a tervem hatalmas vigyorral az arcomon, persze végső esetben ráfeszek valakit, hogy írjon nekem puskát, mert bizony azt se én magam szoktam írni, az túl fárasztó, és asok a macera vele. Meg miért tenném, ha van valaki, aki egy mosoly után már könyörög, hogy ő írhassa?
- Nem is szabad.
Húzom el a szám, ahogy magam előtt látom anyám tök ideges fejét, meg a méregtelenítő kúrát, fúúúj, azt annyira utálom.
- De ez általában hidegen hagy. Mármint, hogy mit szabad és mit nem.
Vonok vállat vigyorogva, és ezt most nem csak a kajára értem. Köszönöm, megvannak a saját szabályaim, szóval nincs szükségem arra, hogy másét is betartsam. Azt csak azok teszik, akik nem elég kreatívak ahhoz, hogy saját szabályokat hozzanak létre, vagy nincs annyi pénzük, hogy elsimítsák a dolgokat. Bár ezzel vajmi keveset törődök, a lényeg, hogy én megtehetem ezeket.
- Á, anyu tündéri egy nő, csak betegesen törődik az alakommal.
Igen, az enyémmel, nem a sajátjával. Úgy vallja, hogy ő már megélte a fény korát, és most engem cseszeget a hülyeségeivel. De legalább jó ruhákat tervez, tényleg nem panaszkodhatok.
- Áááá, velük elbírok. Hidd el, nem nagyon szeretnek nekem keresztbe tenni.
Jelenik meg egy magabiztos mosoly az arcomon, igaz fogalmam sincs, hogy Jeffrey mennyire van képben a suli hierarchiájával. A lényeg, hogy tényleg kétszer átgondolják, mennyire van szükségük arra, hogy csak egy senkik legyenek a sok közül.
- Viszont igen, ilyenkor tök jó a strandon járkálni, alig vannak, szóval, ha van kedved. És még láthatod is, hogy ezt befalom, sosem teszem úgy, hogy van szemtanú a közelben.
Ami tény, mert ki tudja, kinek jár el a szája, és anyut tényleg nem szeretem felhúzni, akkor még apu se tudja lenyugtatni, pedig ő mindig engem véd. Hát persze, hisz én vagyok a pici lánya.
- Oh, nem... csak azt hittem a dolgozat kérdéseit írod épp. Na, akkor belenéztem volna.
Nevetek fel, pedig aljasabb módszert is tudok, hogy kiszedjem belőle, és még csak ellenemre se lenne a dolog. Végül is, csak huszonöt éves, még pont belefér.
- Nos, akkor megyünk?
Pattanok fel, és kihívóan mosolygok rá, hisz lehet, hogy meggondolja magát, de se baj, engem nem lehet egy könnyen lerázni.

Tagged: Hilary Wellington
Music: [You must be registered and logged in to see this link.]
Dress: [You must be registered and logged in to see this link.]
Elköszönök a tanártőtől, még mielőtt bunkónak titulálna annak ellenére is, hogy jelenleg ő az egyik tanárom, majd kisétálok az ajtón Hilary kíséretében. Az iskola aulája furcsán kihaltnak tűnik, néhány végzős ül csak a körasztaloknál és készülnek valamire. Talán épp pótdogákra, netán az érettségire. Ilyenkor kezdek el igazán félni a tételektől és magától a helyzettől, hogy majd ott kell bent ülnöm, két tanárral szemben, akik minden erejükkel azon lesznek, hogy a legnehezebb kérdésekkel bombázzanak. Vagy abban reménykedjenek, hogy a legizzasztóbb kérdést húzzam ki. Már előre félek, pedig még hátra van egy évem. Mindegy, vigasztal a tudat, hogy a vizsgák után szabad vagyok. Független leszek mindentől és mindenkitől. Már ami az Elit réteget és az ő beszólásaikat illeti...
Mikor beérünk a McDonald's-ba, megcsap az a kellemes illat, ami minden gyorsétteremben. Viszont ez a hely valamivel másabb. Nem az a fülledt zsírszag fogad, amitől lassan, de biztosan megfulladsz, hanem kellemes illataromák szállingóznak mindenfelé. Elmosolyodom, de csak egy röpke perc erejéig. A pulthoz sétálunk, ahol Hilly megkérdezi, mit szeretnék enni. Hát, mit ne mondjak, a pénztárcám bánni fogja az esetet, ugyanis a fél menüt fel kellene zabálnom ahhoz, hogy jól lakjak. De azt még sem csinálhatom, mert valami elmebeteg disznónak néznének. Sebaj, azért a nagy adagot, azt tartom.
- Szia! Két hamburger, két sajtburger és egy nagy sültkrumpli lesz. Ja, és mellé egy nagy kóla. Köszönöm! - mondom, miután Hilary is kikérte a sajátját. Átnyújtom a pénzt, ami az adagomért jár, majd, ha elkészült, elindulok a lány után egy szabad asztalhoz.
Egy négy fős asztalnál telepedünk le, így könnyedén magam mellé tudom dobni táskámat, na meg ha szeretné, akkor ő is. Helyet foglalok és rápillantok.
- A kollégiumból meddig szabad kimaradnotok? Mármint, nem szólnak érte, ha a városban császkáltok? - kérdezem, mert én úgy hallottam, hogy meg van szabva, milyen időközönként járhatnak ki.
Kicsomagolom az első hamburgert és beleharapok, majd egy darab krumplival kísérem le. Komótosan megrágom azt az egy falatot, ami hatalmasnak érződik. Túl nagyot haraptam, de hihetetlenül éhes vagyok. És van egy olyan érzésem, hogy a vacsoráig jó párszor megéhezek majd még. Focista vagyok... sokat edzek... nagy étvágyam van.

Tagged: Hilary Wellington
Music: [You must be registered and logged in to see this link.]
Dress: [You must be registered and logged in to see this link.]
Isteni ez a hamburger! Nem gyakran járok McDonald's-ba, sem másféle gyorsétterembe, mert Sandy utálja, ha ilyen mű kajákkal tömöm magam, de szerintem ennyitől még nem lesz bajom. Úgy is ledolgozom az edzéseken, a vacsora pedig még simán belém fog férni. Mindig belém fér. Nem tudom, mire foghatnám ezt a hatalmas étvágyamat, mert írtam már a sportolás számlájára, de volt, hogy azt mondtam: férfiból vagyok. Azaz, még férfinak egyáltalán nem mondanám magamat, de a lényeget értik, ugye? A génjeimben van, hogy zabáljak, méghozzá töménytelen mennyiséget anélkül, hogy egy grammot is híznék.
Hilly elmondása szerint tehát majdhogynem korlátlan kimenőjük van, neki legalábbis biztosan. Kicsit irigylem, mert engem otthonról már kilenc után nem engednek ki, nyolcig pedig abszolút nem is mennék sehova, mert leckét írok meg tanulok. Egyenlőre ez a legfontosabb számomra. Ha lenne barátnőm, talán bonyolultabb lenne megoldani, mármint ami a szabad időm beosztását illeti, de inkább foglalkoznék az ilyen bonyolult dolgokkal, mintsem szingliként tengődjek a gimiben már negyedik éve is. Ebből simán ki lehet következtetni, hogy miken nem estem még át. De ezt hagyjuk is. Gáz az ilyesmiről beszélni, főleg úgy, hogy nem csaj vagy. Igen, egy lúzer vagyok, de attól még a büszkeségemet szeretném megőrizni. Mármint azt, ami még maradt belőle a szívatások után.
- Akkor elég jó dolgotok van. Vagyis, neked mindenképp. De, gondolom néha azért kimászkálsz tíz után is, nem? - kérdezem, mikor bekapom az utolsó falatot, ezzel elfogyasztva az első hamburgeremet. Nem húzom az időt, kortyolok a kólámból és neki is esek a másodiknak.
Elgondolkozom, mit mondjak, addig legalább lenyelem azt a hatalmas falatot, amit most haraptam le épp. Nincs okom hazudni, főleg nem neki, így hát kortyolva ismét a kólából, végül megszólalok.
- Hát, Sandy kilencig ad nekem kimenőt. Nem szereti, ha egyedül mászkálok a városban, mert szerinte Los Angeles veszélyes hely. Nyolcig viszont tanulok, arra az egy órára meg már fölösleges kimennem. Legfeljebb a boltba ugrok ki. Öhm, mondtam már, ki az a Sandy vagy most csak egy hatalmas, fekete folt van a fejedben róla? - kérdezem összeráncolt homlokkal, majd belemosolygok kérdésembe. Újabb harapással illetem a hamburgert, kísérve két szál szalmakrumplival.

Tagged: Hilary Wellington
Music: [You must be registered and logged in to see this link.]
Dress: [You must be registered and logged in to see this link.]
Szerintem egyáltalán nem olyan nagy hülyeség, hogy nem sétálgat egyedül kint tíz után. Tényleg hallani veszélyes, elrettentő sztorikat a városról és az itt élő emberekről, úgy hogy nem is ajánlanám senkinek, hogy magában császkáljon Los Angeles-ben. Itt aztán vannak bűntények dögivel és nem akarom, hogy épp Hilly legyen az egyik áldozat. Magamban gyorsan lekopogom ezt a gondolatomat, mert még a végén tényleg úgy lesz.
- Nagyon helyes. Én sem tenném a helyedben, de ha rád jönne az este-magadban-sétálgatás, akkor csak hívj fel és kiszökök. Sandy nem örülne, de... inkább a büntetés, minthogy bajod essen. - nézek rá teljes komolysággal és akár a hitelesség kedvéért a kezéért is nyúlhatnék, ahogy erre a könyvtárban is gondoltam, de még mindig úgy tartom, hogy túl drámai és legfeljebb egy elcsépelt romantikus filmben látni ilyesmit.
Miközben megrágom a következő falatot - ami már a harmadik hamburgeremből hiányzik -, megejtek egy apró mosolyt, mert ezek szerint már meséltem neki Sandy-ről. Hát, persze, minden barátom tud róla, akik ugyebár nincsenek olyan sokan. Sandy csecsemő korom óta ismer és igen, akár dada is lehetne, de az túl gáz rám nézve. Vagyis, így hangosan kimondva.
- Inkább maradjunk a házvezetőnőnél. - mondom és közben kortyolok a kólámból, mert úgy érzem, lassan megfulladok a kajában.
Majdnem félrenyelem az üdítőt, mikor Brittany-t hozza fel és azt, hogyha együtt lennénk, akkor Sandy ugyanúgy szigorúan venné-e a szabályokat. Szám elé kapom kezemet, majd miután a korty sikeresen lecsúszott torkomon, köhögni kezdek. Megtörlöm számat a szalvétával és mély levegőt veszek. Talán még bele is vörösödtem a köhögőrohamba.
- Nem mintha az a veszély fenyegetne, hogy ha összejövünk, akkor nem tudnék időt szakítani rá, de... valószínűleg kilenc utánra halasztanám néhány tantárgyból a tanulást és kilenc előtt lennék Vele. De, mint mondtam, ez a veszély nem fenyeget. - fejezem be, majd mielőtt harapnék a hamburgerből, rákérdezek arra, ami egy ideje már kíváncsivá tesz. - Öhm, a múltkor találkoztam az új sráccal, Will Baylor-ral, és mondta, hogy ismeritek egymást. Mit gondolsz róla? - nem mosolygok, pedig szeretnék. Helyette inkább bekapom az utolsó falatot.

Tagged: Hilary Wellington
Music: [You must be registered and logged in to see this link.]
Dress: [You must be registered and logged in to see this link.]
Csak mosolygok azon, hogy nem akarja, hogy bajba kerüljek. Nem fogok, legalábbis olyan nagyba, mint gondolja, kétlem. Sandy ért a gyerekneveléshez, mert neki is van két fia, emellett tudja, mi az igazán jó büntetés, de... túlságosan könnyű megenyhíteni a szívét, mikor arról van szó. Viszont akkor tényleg nyomós indoknak kell a birtokában lennem, különben minden szép szó hiába van.
Azt hittem, átugorhatjuk ezt a Brittany-s témát. Nem arról van most szó, hogy nem szívesen beszélnék róla órákon át, de egy: nem szeretném ezzel untatni meg fárasztani, kettő: torkig vagyok a jó tanácsokkal. Mindenki olyan egyszerűen mondja nekem, hogy menjek oda és kérjek randit, pedig ez nem ilyen könnyű. Sőt, ami azt illeti, piszok nehéz olykor rávenni magam arra is, hogy köszönjek neki. Félek, izgulok, ideges vagyok... néha mind a három egyszerre magas dózisban. Kibírhatatlan, mégis jó érzés.
- Én optimista vagyok, Hilly. De... ez nem ilyen egyszerű, mint ahogy azt ti elképzelitek, sőt! Nagyon bonyolult. Vagy inkább, nehéz. Talán egyszer sikerül majd rávennem magamat arra, hogy megszólítsam, de az még nem most lesz. - vonok vállat és bekapom az utolsó falat hamburgert az utolsó pár szál krumpli kíséretében.
Meghökken, mikor Will-t említem, ezért muszáj mosolyognom. Van egy olyan érzésem, hogy nem olyan közömbösek egymás számára, mint azt mondják... vagyis, talán tudják is, de mindegy. Megtörlöm a számat és közben meghallgatom azt a pár szót, amit szinte elnyökög a srácról.
- Jó fej meg rendes? Ennyi? Ez körülbelül egy tíz perces ismeretségre utal... Tíz percet beszélgettetek össz-vissz? - kérdem felvont szemöldökkel, belekortyolva a megmaradt kólába.

Tagged: Hilary Wellington
Music: [You must be registered and logged in to see this link.]
Dress: [You must be registered and logged in to see this link.]
Elmosolyodom, mikor azt mondja, szóljak, ha lenne valami. Pedig én biztosra tudom, hogy nem lesz, mert Brittany észre sem vesz. Vagyis, gondolom, hogy nem vesz észre, bár természetes, hogy nem jön oda hozzám beszélgetést kezdeményezni. Mindegy.
- Ó, feltétlen szólni fogok. Ne aggódj emiatt! - mondom nagyot sóhajtva, majd a szalvéta szélét kezdem el piszkálni.
Emlékszem, milyen más volt minden kiskoromban. Apa többször hordott magával mindenféle helyre, még a McDonald's-ba is. Mindig sajtburgert rendelt, mert túl üresnek találta a sima hamburgert. Azt hiszem, ezért volt, bár már nem igazán emlékszem rá, mert nem most történt. Apa sokat változott, ahogy anya is. Régóta csak Sandy-t tekintem igazi rokonomnak. Vagy ha nem is csak őt tekintem annak... kizárólag neki mondom el gondomat, bajomat.
- Együtt teáztatok? De hát ez szuper, Hilly. - kapom fel fejemet őszintén mosolyogva, mert szerintem simán lehetne köztük valami. Sőt, még össze is illenek, mert mind a ketten rendes és normális emberek. Ezt nem azért mondom, mert szóba álltak velem, hanem mert alapvetően kedvesek. Gondolom, mindenkivel. - Ő hívott el téged? - kérdem és abbahagyom a szalvéta gyűrdösését.
Kérdését hallván felvonom szemöldökömet, de mosolyomat képtelen vagyok leplezni. Látszik rajta, mennyire érdekli, hogy mi van Will-lel és hogy mit gondol róla. Süt róla az izgalom. Tulajdonképp, nem sok infóval tudok szolgálni, csak teljesen minimálissal és Hilly-nek talán semmitmondóval.
- Semmi különöset, vagyis nagyjából ugyanazt, amit te. Mesélte, hogy voltatok a teaházban. Meg hogy magára borította a teáját. - elmosolyodom ennél a résznél, de nem bunkózásból. Csupán megmosolyogtat a kép, ahogy elképzelem a helyzetet. - Ja, és mondta, hogy örül, amiért te is kolis vagy. Meg hogy szívesen lóg veled. Nagyjából ennyit. - vonok vállat, de tudom, hogy pozitív információkkal szolgálok Hilary számára. Legalábbis remélem.
Körbenézek a kis helyiségben és arra a pár emberre, akik még bent vannak az üzletben. Elhúzom számat, fölöslegesnek találom már, hogy maradjunk.
- Öhm, menjünk vagy maradjunk még? - kérdezem, mert már többször is megrezzent a beszélgetés közben mobilom. Sandy keres, ez biztos. Nem akarok későn hazaérni, viszont Hilary-t sem szeretném magára hagyni.